KÖZSÉGHÁZA


Eljáró szerv
Gyenesdiási Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

Felettes szerv/jogorvoslat
Zala Megyei Kormányhivatal

Egyéb információk
Illetékesség: Gyenesdiás község közigazgatási területe

Az ipari tevékenységről vezetett nyilvántartás nyilvános, jegyző az általa vezetett nyilvántartást az interneten közzéteszi.
A jogszabály meghatározza a telepengedély-köteles (2. melléklet) és a bejelentéshez kötött (1. melléklet) ipari tevékenységeket.
Bejelentéshez kötött ipari tevékenység esetében, valamint a telepengedély kiadására irányuló kérelmet a kormányrendelet 3. mellékletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon, elektronikus úton kell a telep fekvése szerint illetékes jegyzőhöz benyújtani.
Bejelentéshez kötött tevékenység esetén az adott tevékenység a szándék bejelentését követően végezhető, telepengedély-köteles tevékenység csak jogerős telepengedély birtokában.

Engedélyezési eljárás menete:

Bejelentéshez kötött tevékenység esetében
Bejelentés-köteles tevékenység esetében a jegyző haladéktalanul köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat, illetve annak hiányában az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e.
Amennyiben a bejelentés köteles ipari tevékenység az építésügyi szabályok szerint végezhető, a jegyző a telepet haladéktalanul nyilvántartásba veszi és az interneten közzéteszi.
Amennyiben a jegyző viszont azt állapítja meg, hogy az építésügyi szabályok szerint a kérelmezett tevékenység a telepen nem végezhető, az ipari tevékenység végzését megtiltja és a telepet bezáratja.

Telepengedély-köteles tevékenység esetében
A jegyző a telepengedély iránti kérelem elbírálása során köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat, illetve annak hiányában az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 18. § (2) bekezdése szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e.
A telepengedélyezési eljárásban ügyfélnek minősül a teleppel közvetlenül szomszédos, a teleppel közös határvonalú, telekhatárú ingatlan tulajdonosa, társasház esetében a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, lakásszövetkezet esetében az elnök.

Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott szakkérdésben az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére a telepengedélyezési eljárás tekintetében szakhatóságként kijelölt hatóság 6 hónapig felhasználható, előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.
Az előzetes szakhatósági állásfoglalás hiányában az eljárás során a jegyző beszerzi a fenti kormányrendelet 1. mellékletében megjelölt szakhatóságok állásfoglalását.
A szakhatósági állásfoglalás alapján, amennyiben a kérelmezett telepengedély köteles tevékenység végezhető a telepen, a jegyző a telepengedély megadásával egyidejűleg a telepet nyilvántartásba veszi és az interneten közzéteszi.
Amennyiben a telepen végezni kívánt telepengedély köteles tevékenység - a szakhatósági állásfoglalás alapján - nem végezhető, a jegyző a kérelem elutasításáról rendelkezik.

Vonatkozó jogszabályok

  • 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályiról
  • 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről
  • 35/1999. (X. 13.) BM. Rendelet a telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról

 

Kapcsolódó dokumentumok

Telepengedély iránti kérelem
Bejelentés köteles ipari tevékenységek jegyzéke
   

Ügyintézés helye és időpontja:

Igazgatási Csoport


Telefon: +36 83 /510-565 
Email: nepesseg@gyenesdias.hu
Helyszín: 8315 Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97. I. em. 14.

ÜGYFÉLFOGADÁS, TOVÁBBI ELÉRHETŐSÉGEK