SPORT


Gyenesdiáson az 1921-es évben létrehozott Levente-mozgalom testnevelési foglalkozásaival indult el a szervezett tornamozgalom.
A fiataloknak ezáltal nyílt lehetőségük kerékpározásra, futásra, síelésre, ökölvívásra és központilag szervezett tornákon való részvételre, valamint a felhagyott kőbányákban kialakított lőtéren a célratartás gyakorlására.
1949-ben alakult meg az első szervezett sportegyesület a településen, amely megnyerte a bajnokságokat és részt vehetett a II. Világ Ifjúsági Találkozón. A sportéletre is jótékonyan hatott, hogy 1964-ben átadták az általános iskolát, ahol salakos kézilabda pályát is kialakítottak, női és férfi csapatok játszottak a Veszprém megyei kézilabda bajnokságban 1979-ig.
1974-ben indult el ismételten a labdarúgás, ettől kezdve folyamatosan részt vettek a különböző szintű bajnokságokon. 1982-ben az iskola tornaszobájában asztali teniszezők kezdték meg működésüket.

A településen az 1990-es években labdarúgó, asztalitenisz, lovas, strandröplabda, autós, taekwon-do és íjász egyesületek működtek. A 2000-es évekre a labdarúgó, az asztalitenisz és a lovas szakosztály maradt fent, hozzájuk csatlakozott a kerékpáros trial és az offroad csoport.

Napjainkban aktívan csak a labdarúgó, az asztalitenisz és a röplabda szakosztály működik, a sportélet alapvetően az általános iskolában és sportlétesítményeknél, illetve a helyi sportegyesületeknél összpontosul.
A településen 1950 óta működik futballcsapat és ahhoz kötődő sportélet. Az eltelt évtizedek alatt a csapat több névváltozáson és átalakuláson ment át, 1986 óta viselik a Kinizsi SK nevet.
A labdarúgó sportkörnek összesen hét korcsoportban van csapata. Jelenleg megye I., megye III. és női megye I., valamint utánpótlás csapattal rendelkezik. A sportkör aktív sportolóinak jelenlegi létszáma 118 fő.
Az utánpótlás (U7, 9, 11, 13, 16, 19) korosztályban a szakmai munka eredményeként a létszám jelentősen emelkedett, ezekben a korosztályokban túlnyomó részt a Kárpáti János Általános Iskola tanulói sportolnak.

Lovas szakosztály
A szakosztály versenyzője, Finta Géza az elmúlt esztendőben 31 regionális és több, a megyében megrendezett versenyen indult, melyeken 18-szor ért el első helyezést, valamint 31 egyéb helyezése volt. 2000-ben a Sydney olimpiai keret tagja volt.

Nyugat-Balatoni Regionális Sportcentrum Egyesület
Gyenesdiáson a szervezet röplabdaoktatás 2008-ban a Kinizsi SK. berkein belül működő röplabda szakosztályban kezdődött el, melynek vezetése elfogadta azt a célkitűzést, hogy olyan térségi egyesületté, röplabdabázissá váljon a szakosztály, ahol minden röplabdázni vágyó gyerek, fiatal és az idősebb korosztály is megtalálja a helyét és olyan feltételeket kap, ami ezt a sportot széles körben népszerűsíti.
2012–ben átalakításra került a röplabda szakosztály. A Kinizsi Sk–ból kiválva, önálló egyesületként alakult meg a Nyugat-Balatoni Regionális Sportcentrum Egyesület, megtartva mind a terem-, mind a strandröplabda szakosztályt. Olyan térségi, régiós röplabdaközpontot kívánnak létrehozni, ahol minden röplabdázni akaró gyermek és felnőtt megtalálja a neki megfelelő edzési és játszási lehetőséget, akár hobbi, akár a magasabb versenysportolás szinten. Elsősorban az utánpótlás nevelésre helyezik a fő hangsúlyt, a legfiatalabbakkal, a 8-10 éves gyermekekkel kezdik el a röplabdaoktatást ― felmenő rendszerben ― azzal a céllal, hogy a tehetséges gyerekek fejlődése folyamatos, töretlen legyen.

A strandröplabda mellett a teremröplabdában is kiváló, országosan elismert eredményeket értek el a csapatok. Az utánpótlás-nevelés csúcsát jelentő, serdülő (U16) csapat bekerült a döntőbe, olyan neves klubok közé, mint a Vasas, Békéscsaba vagy az UTE. Az aktív sportolók létszáma 47 fő.

Gyenesdiási Asztalitenisz Egyesület
Az asztalitenisz szakosztály jelenleg a NB II. dél-nyugati csoportjában szerepel, megyei felnőtt és serdülő csapattal is rendelkezik. Edzéseiket és versenyeiket részben az általános iskola tornatermében tartják. Az aktív sportolók létszáma 19 fő. A legjobb eredményeiket 2014-ben érték el, NB II. szintig jutva.
Az egyesület több játékosa is aktív tagja a mozgássérültek nemzeti válogatott keretének, a serdülő csapat rendszeres résztvevője a diákolimpiának.

Asbóth Sándor Huszár és Lovas Hagyományörző Egyesület

Asbóth Sándor Huszár és Lovas Hagyományörző Egyesület

BEFAG Erdész Lövészklub

BEFAG Erdész Lövészklub

Gyenesdiási Asztalitenisz Egyesület

Gyenesdiási Asztalitenisz Egyesület

Gyenesdiási Horgász- és Vízisport Egyesület

Gyenesdiási Horgász- és Vízisport Egyesület

Gyenesdiási Kinizsi Sportkör

Gyenesdiási Kinizsi Sportkör

Gyenesdiási Lovassport Egyesület

Gyenesdiási Lovassport Egyesület

Gyenesdiási Összkerék Autó Motor Szakosztály

Gyenesdiási Összkerék Autó Motor Szakosztály

Gyenesdiási Röplabda Szakosztály

Gyenesdiási Röplabda Szakosztály

Gyenesdiási Tollaslabda Sportegyesület

Gyenesdiási Tollaslabda Sportegyesület

Yacht Egylet Gyenesdiás

Yacht Egylet Gyenesdiás

Infoblokk Kedv Final Felso Erfa

Magyarfaluprogram Logo