Születési hely és idő: 1970. 09. 25.
Sportág: Kajak- Kenu
Versenyszám: kenu.
Klub: MTK-VM, BP Honvéd, UTE, KSI.
Legjobb eredmény: 1984. magyar bajnok, 2014-ben Bay Béla díjas, 2013-ban az év edzője Kajak- Kenu sportágban, 2024-ben mesteredző.
1981-ben kezdett el kenuzni az MTK VM -ben. Sikerült neki magyar bajnokságot nyerni serdülőként, ifiben dobogóig jutott. Tudatosan készült az edző pályafutásra. 1990-1991-ben elvégezte a középfokú edzői tanfolyamot, 2000-ben lediplomázott a TF-n, mint kajak-kenu szakedző, 2005-ben a testnevelő-tanári diplomáját is átvette. 2015-ben történelem tanár és történész diplomát is szerzett. 1992-től az MTK-ban kezdett társadalmi munkában kicsikkel foglalkozni. 1993 májusára az UTE-ban egy kezdő csoportot indított el, innen számolja edzői pályafutását. 1999 májusa óta a KSI-ben edzősködik, 2003 óta a szakosztály vezetését is ellátja. Az első, saját nevelésű versenyzője Iván Gábor, aki először ifjúsági világbajnok lett, majd 2001-ben felnőttként is megszerezte ezt a címet. Sáfrán Mihály és Sáfrán Mátyás testvérek nyertek Európa bajnokságot. 2013-tól Mike Róberttel és Vasbányai Henrikkel foglalkozott, akik abban az évben vb-t nyertek a következő évben Eb-t, majd vb-n 2., Eb-n 3. helyet szereztek és a Riói olimpián 4. helyezést értek el. Szakosztály vezetése alatt, a KSI -ben nevelkedett többek között Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok Varga Ádám kétszeres olimpiai ezüstérmes, valamint Gazsó Dorka, aki négyesben és párosban is érmet szerzett a párizsi olimpián. Gyenesdiásra gyermekkora óta jár a családjával, egy álom valósult meg, hogy leköltözött családjával 2019-ben. 20224-ben A Magyar Edzők Társasága és az Olimpiai Bajnokok által közösen rendezett Mesteredzők Gálavacsoráján vehette át Oláh Tamás a munkáját elismerő mesteredzői címet. A Magyar Edzők Napjához kapcsolódó rendezvényen, (ami egyben a születésnapja is) a kajak-kenu sportág 54. mesteredzője lett a Gyenesdiáson élő sportember.


Strandok
Gyenesdiás
Pollen adat
Klímabarát település



