Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára

1956-ban született Gyenesdiáson. Iskolái elvégzése után 1985-től kisiparosként dolgozott a térségben. 1989-2016 között a vonyarcvashegyi Víziközmű Társulat intézőbizottságának tagja volt, mely Gyenesdiáson is végezte a csatornázásokat.
1990-ben testvérével megalapították közös vállalkozásukat a máig sikeres Horváth-Ép Közmű-, Út- és Mélyépítő Kft-t, majd 2004-ben a Kehida Termál Kft-t, amely ma már országosan ismert és elismert wellness fürdőként és hotelként működik.

Cégvezetőként és magánemberként korrekt, segítőkész, aki méltán vívta ki kollégái, üzleti partnerei elismerését. Számára az adott szó legalább olyan fontos, mint az írásban foglalt szerződés. Mindig lényeges számára a kifogástalan produktum.

Községünkben 1990-2019 között 29 évig volt tagja Képviselő-testületünknek és Pénzügyi Bizottságának elnöke.

Élettapasztalatával, józan, megfontolt gondolkodásával sokszor segítette testületünk munkáját. Bölcs, higgadt tanácsaival sokszor segítséget nyújtott egy-egy nehezebb feladat elvégzésekor. Több alkalommal anyagi és tárgyi felajánlásaival járult hozzá rendezvényeink sikeréhez, de soha nem feledkezett meg a rászorulókról sem, egy-egy nagyobb adomány formájában.

Gyenesdiási lakosként a térség iránt elkötelezett

Hernád Tibor

Hernád Tibor

Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára

BŐVEBBEN

Dr. Marosvári Miklós

Dr. Marosvári Miklós

Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára

BŐVEBBEN

Vértesaljai János

Vértesaljai János

Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára

BŐVEBBEN

Dr. Csehi Ottó

Dr. Csehi Ottó

Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára

BŐVEBBEN

Hóbár János

Hóbár János

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Horváth Sebestyén

Horváth Sebestyén

Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára

BŐVEBBEN

Dr. Bertók Sándor

Dr. Bertók Sándor

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Claudio Macor

Claudio Macor

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Bujtor Bálint

Bujtor Bálint

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Tüttő Lajos

Tüttő Lajos

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Skublics Sándorné

Skublics Sándorné

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Horváthné Dr. Takács Ágnes

Horváthné Dr. Takács Ágnes

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Dr. Kardos József

Dr. Kardos József

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Kovács Árpádné

Kovács Árpádné

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Jankó Rozália

Jankó Rozália

Gyenesdiás Szolgálatáért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Hársfalvi György

Hársfalvi György

Gyenesdiás Nagyközségért kitüntető cím birtokosa

BŐVEBBEN

Szalóky Jenő

Szalóky Jenő

Gyenesdiás Nagyközség Díszpolgára, nyugalmazott Polgármester

BŐVEBBEN

Infoblokk Kedv Final Felso Erfa

Magyarfaluprogram Logo