Eszes László

1945-től, a gyenesdiási Madách utcában lévő „Eszes villában” élt szüleivel. Édesapja halála után (1966) ő kezelte a házhoz tartozó egyszemélyes szőlőt, büszke volt az itt termett minőségi balatoni borára. Itt halt meg 73 éves korában. Eszes László 1913-ban Keszthelyen született.

Édesapja, Eszes Mihály ismert kereskedő volt a két világháború között. Középiskolai tanulmányait a keszthelyi Premont- rei Főgimnáziumban végezte, a Pécsi Egyetem Bölcsészettudomány karán szerzett diplomát, utána a keszthelyi Premontrei Gimnáziumban világi tanárként francia nyelvet és irodalmat tanított. Később kereskedelmi tanulmányokat is folytatott Budapesten.

A II. világháborúban főhadnagyi rangban szolgált, több mint egy évet töltött francia hadifogságban. Hazatérése után rövid ideig édesapja nagykereskedésében dolgozott.

A vállalkozás államosítása után a Balatoni Nádgazdasági Vállalatnál dolgozott vezető közgazdászként, innen ment nyugdíjba 1973-ban.

1945-től, a gyenesdiási Madách utcában lévő „Eszes villában” élt szüleivel. Édesapja halála után (1966) ő kezelte a házhoz tartozó egyszemélyes szőlőt, büszke volt az itt termett minőségi balatoni borára. Itt halt meg 73 éves korában.

A keszthelyi értelmiségi kör jól ismert és szeretett személyisége volt. Fiatal korában aktív természetjáró, barátaival együtt éveken keresztül ők újították fel és festették a Balaton-felvidék turistajelzéseit. Bejárta Európa fontosabb kultúrtörténeti emlékeit. Szenvedélyes és nagyon jó fényképész volt, a két világháború közötti korszaktól haláláig fényképezte környezetét és a Balatont. Több idegenforgalmi könyvet az ő fényképeivel adtak ki a hatvanas és a hetvenes években.

A hatvanas évek elejétől kezdett el rendkívül komolyan és mélyrehatóan foglalkozni Keszthely és környékének helytörténetével. Évtizedeken keresztül végzett szívós adatgyűjtést és kutatómunkát budapesti és vidéki levéltárakban.

Több publikációja jelent meg; „A keszthelyi céhek története” tanulmányával a Veszprémi Akadémiai Bizottság díját nyerte el, „A keszthelyi posta története” c. művét a Magyar Posta Kossa István első díjjal jutalmazta. „A keszthelyi kőfaragóműhely emlékei a Balaton-vidéken (1750 – 1850)” (Műemlékvédelem, 1980/2) munkájával a Kugler és Zitterbart kőfaragóműhelyek történetét dolgozta fel, összegyűjtve és lefényképezve a még megtalálható kőkereszteket és szobrokat. A „Keszthely mezőváros és végvár. Adalékok a település történetéhez” c. műve (1984) hatalmas értékű forrásanyagot tartalmaz a kutatók számára. A „Feledésbe ment utcanevek Keszthelyen” c. kötete volt az utolsó, életében megjelent munkája (1985), „Gersei Pethő László, Keszthely sorsának alakítója” című dolgozatának a kiadását már nem érte meg. Ebben a tanulmányban az ismert keszthelyi földesúrnak és várkapitánynak állított emléket.

Ezek mellett számtalan kisebb publikációja jelent meg szaklapokban (Építés-építészettudomány, Műemlékvédelem, Posta) és az Élet és Tudományban.

1979-ben a Magyar Rádió által szervezett „Táj változó fényben” rádiós műveltségi sorozaton résztvevő keszthelyi csapat egyik tagja volt, komoly szerepe volt abban, hogy Keszthely nyerte el a vetélkedő 2 millió forintos fődíját.