Gyenesi Lidóstrand*****
A település nyugati végében, csodálatos természeti környezetben fekszik a község kisebbik strandja a Gyenesi Lidóstrand, mely elsősorban a kisgyermekes családok kedvence.
A strand 2019-ben először vett részt a Kék Hullám Zászló strandminősítésen, melyen “újoncként” 4 csillagos minősítést ért el. 2020-ban -köszönhetően az elmúlt évek fejlesztéseinek- már a legmagasabb 5 csillagos minősítést érdemelte ki.
A kisgyermekes családok által igen kedvelt strand varázsa nyugalmában és szép természeti környezetében rejlik. Míg gyermeke az árnyékos homokozóban és a part menti kisvízben játszik, Ön is pihenhet és élvezheti a szabadnapokat.
A nagyobbak a homokos strandfoci pályán rúghatják a bőrt, vagy birtokba vehetik a nemrég kialakított strandröplabda pályát, de vízibicikli kölcsönző is várja a strandolókat. Nagy homokozó, játszótér, valamint memória és torpedó játékok csalogatják a játékoskedvű gyerkőcöket.
Mozgáskorlátozottak számára strandi kerekesszék áll rendelkezésre. Kérjék nyitvatartási időben a pénztárnál a személyzettől.
2019-től Mozdulj Balaton a Gyenesi Lidóstrandon is, melynek keretében szombatonként sportversenyekre várják a játékoskedvűeket.
Aki pedig megéhezne, széles kínálatból választhat a strandi büfékben.
A Gyenesi Lidóstrand szintén ingyenesen látogatható Gyenesdiás Plusz kedvezménykártyával!
Pénztári nyitvatartás:
(Strandpénztár: 83/316-008; a telefonszám csak strandszezonban üzemel):
Nyitva tartás: Elő-, és utószezonban 8:00 – 18:00 (06.09-06.30; 08.21-08.31.), Főszezonban 8:00-19:00 (07.0.1-08.20)
Gastrojegy váltása zárás előtt két órával lehetséges
Cím: 8315, Gyenesdiás, Oppel Imre sétány GPS: N 46.76267 E 17.27707
Információ, Gyenesdiás Tourinform Iroda: +36 83 511 790
Szeretettel várjuk Önöket!
TEGYEN EGY VIRTUÁLIS TÚRÁT STRANDJAINKON!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A STRANDOKRÓL:
- Jegyárak
- Iskolás csoportok és sportkörök részére kedvezményes belépő: kérelem alapján a belépést megelőzően 1 héttel
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre megküldve. - Nagycsaládosok részére kedvezmény: kizárólag NOE tagkártya felmutatásával vehető igénybe
- Napos Zala kedvezmény: Pacsa és Szentgrót vidékének állandó lakosai számára lakcímkártya felmutatásával.
- Hírek, programok, események
- Strandkamera Gyenesi Lidóstrand
- Bővebb információ a Gyenesi Lidóstrandról.
DÍJAK, EREDMÉNYEK:
ELÉRHETŐSÉGEK:
Gyenesdiás, Oppel Imre sétány, 06 83 316 008