GYENESINFO


Szoroshadi út – Pénzesgödrök

A Pilikáni út végétől induló Szoroshadi út a Pilikáni erdő és a Meleghegy között húzódik végig. Elbeszélések szerint a név eredete visszavezethető egy török időbeli ütközetig, ahol a magyarok "megszorították a törököt" a területen, és győzelmet arattak fölötte. A terület mentén sok helyen széles gödrök, árkok nyomát fedezhetjük fel, melynek felszínén az alapkőzet kavicsos rétege látszik.

Ezekről az ásás nyomát jelző árkokról, gödrökről az a legenda, hogy Falud település törökidőbéli pusztulását megelőzően a falu bírója félelmében elásta a kincsesládáját, a szomszédos erdő határában. A törökdúlást (1548) nem élte túl senki, és később az emberek pontosan nem is tudták hogy a kincs merre is lehet, azért felásták a vélt erdőszélt, persze a mai napig mindhiába. Innen az elnevezése a gödrös, árkos helyeknek: "Pénzesgödrök".

Országosan is ritka, hogy ilyen viszonylag kis területen sok értékes és fokozottan védett növény forduljon elő. A területen 27-30 év körüli feketefenyvesek találhatók. A ritka és értékes növények ezek között lévő tisztásokon, ill. nyiladékokban fordulnak elő. Védett növényritkaságai közül kiemelkedik a fokozottan védett légybangó és a sallangvirág. Ez utóbbi évente mintegy 25-70 virágzó tővel. Magyarországon ilyen egyedgazdagságú hely csak itt ismert.